BEVEZETŐ

Nem szeretnék különbséget tenni anyák és anyák között, de azért úgy gondolom, hogy mégiscsak van. Az egyik ilyen kiemelkedő különbség, hogy milyen nemű gyermeket nevelünk. Mert a kezdeti időszaktól eltekintve –manapság minden foglalkozás és tanácsadás erre az időszakra fókuszál-, eléggé eltér a két nemnek nevelése, a velük kapcsolatos kihívások, megoldások.

Egy-egy anyukán már szinte elsőre látszik, hogy „fiús” anyuka vagy „lányos” anyuka, igaz?

A fiúk fára másznak, nézeteltéréseiket kisebb-nagyobb erőharcokkal rendezik, kevesebbet lelkiznek és később –ahogy kamasz fiút nevelő anyukáktól hallom- sokkal kevesebb dolgot mesélnek el otthon. Ja, és kamaszkorukban a család összes élelme is kevés!

Lányos anyaként -3 lányom van- azt tapasztalom, hogy a lelki része sokkal összetettebb és sokkal több időt igényel. Órákat beszélgetünk különböző problémákról –akár többször körbejárva azokat. És bár nem verekszünk össze, ámde megsértődünk, durcizunk, hisztizünk, a dolgok mögé nézünk. Elvárásaink vannak magunkkal szemben, de másokkal kapcsolatban is.
Ja, és kamaszkorunkban a család összes tükre is kevés!

Három gyermekem nevelése közben (10, 19, 21 évesek) rengeteg élethelyzettel, problémával találkoztam, akár saját lányaimat tekintve, akár másokét. Sok tapasztalatot gyűjtöttem össze és természetesen kíváncsi vagyok a Tiétekre is.

Ezeket a helyzeteket szeretném megosztani Veletek időről időre és, mint anyacoach értékelni azokat, levonni a következtetéseket vagy megoldást keresni rájuk.

Mert hiszem, hogy a legrosszabb élethelyzetnek is van napos oldala, hogy minden rosszban ott lapul a jó, hogy minden problémából van mit tanulnunk. Siránkozás helyett megpróbálunk nevetni és az elefántból bolhát csinálni. Ahol van árnyék, ott nap is van.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás