Itt hadd meséljem el egyik barátnőm történetét. Julinak van egy 18 éves lánya, akinél az utóbbi egy évben evészavar alakult ki, viselkedése, gondolkodása már-már az anorexia irányába mutatott. A kislány nagyon keveset evett, azt is nehéz szívvel, lelkifurdalással tette. Ha biztatták, vagy erőltették őt, az még rosszabbá tette a helyzetet. A lány befeszült, sírt, magába fordult.
Nagyon nehéz élethelyzetbe került az egész család!

Juli úgy döntött, hogy nem vár tovább a csodára, felkerestek egy pszichológust. Találtak is egyet, aki ráadásul, nemcsak hogy pszichológus, de gasztroenterológus is volt. Nagyon megörültek neki, fel is keresték őt azonnal.

A kislány rendre eljárt hozzá, bízva abban, hogy utat mutat, hogy segít neki. Ehelyett azonban megbeszélték a kislány családi állapotát, barátait, moziba- és színházba járó szokásait, sőt kitértek még a pszichológus gyermekkorára és gyermekkori frusztrációira is. Már-már odáig jutott a dolog, hogy a szakember beszélt könnybe lábadt szemmel saját érzéseiről. J

A lány úgy érezte, hogy csak beszélgetni jár el (amit otthon anyukájával is meg tudott tenni). Meghallgatják őt és ez esetben a szakembert is J, de ennél több nem történik. Ő azonban többet szeretett volna kapni. Valamiféle útmutatót, tanácsot, hogyancsináld-ot. Nem érzett igazi segítséget, így az ülések megszakadtak, a probléma viszont megmaradt.

Valóban nem célszerű, ha konkrét tanácsot adunk, megmondjuk a bajba jutottnak, hogy mit és hogyan is csináljon. De kapaszkodókat, tippeket lehet, sőt úgy gondolom, kell is adni. Meg kell mutatnunk több hasonló helyzetben lévő megoldását, hisz mindig szeretünk együvé tartozni azokkal, akik hasonló problémákkal küzdenek. Ugyanis ők értik meg a helyzetet legjobban.

Ebben a balul elsült pszichológiai tanácsadásban is meg lehetett azért találni a jót. De mi lehet az, annak ellenére, hogy csomó pénzt dobtak ki az ablakon, annak ellenére, hogy a problémán nem segített a szakember?

A lehető legjobb történt a kislánnyal! Miután néhány alkalommal átbeszéltük a helyzetét és adtam neki kapaszkodókat, tippeket és megerősítettük önbizalmát, rádöbbent, hogy most már nem kell neki szakember, mert ő maga akar egyedül, belső erőit mozgósítva –családja és barátai támogatásával- kimászni a bajból. És láss csodát, fél év elteltével sikerült is.

Meggyőződésem, hogy igenis kellenek a kapaszkodók, amíg ismét fel tudsz állni, amíg járni tanulsz, amíg bizonytalanul csetlesz-botlasz. De egyszer csak eljön az idő, amikor elengedheted azokat és újra futni tudsz. Egyedül, magadtól, felszabadultan.

Te mit vársz el egy pszichológustól vagy coachtól, ha elmész hozzá?

Szívből ajánlom 80 nap a lelked körül rövid, ingyenes email tanfolyamomat, ahol kapaszkodókat, tippeket adok bizonyos élethelyzetekhez.

Ha pedig eljössz hozzám, akkor megkeressük a Neked legmegfelelőbb kapaszkodót, hogy ismét járni tudj. Te választod ki, hogy Neked melyik felelne meg legjobban: járókeret, mankó, bot vagy egy segítő  kar? Várlak!

Addig is Jó Szelet!

JÉva
JÉ – BabaMamaKikötő

Kategória: coaching

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás